PÁLYÁZAT KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉG ELNYERÉSÉRE
Az Ars Longa Projekt a Dual Art Galériával együttműködve pályázati felhívást tesz közzé, tehetséges pályakezdő* képzőművészek számára, kiállítási lehetőség elnyerésére.
Tárgy: festészet
Korhatár: 35 év feletti művészek

A pályázat részletei:
A Budapest belvárosában található Dual Art galéria ad helyet az Ars Longa Project művészcsoport által szervezett programsorozatnak, melynek célja a képző- és iparművészek támogatása, oly módon, hogy lehetőséget teremt műveik önálló kiállításon történő bemutatására.
A Dual Art Galéria önálló művészeti programmal és tagsággal rendelkezik, sokéves fennállása óta évente több kiállítást mutat be szakmailag elismert művészek bevonásával.
Az Ars Longa Project a Galériával együttműködve támogatja azon pályakezdő művészeket, akik nem tartoznak a fiatal, feltörekvő művészgenerációhoz, de magas szintű szakmaisággal és friss szemlélettel viszonyulnak a művészethez, függetlenül a koruktól.
Várjuk tehát pályájuk, karrierjük elején álló alkotóművészek saját koncepcióról szóló pályázatát a következő megkötésekkel:
A Galéria egy utcai fronttal rendelkező 20m2 földszinti és egy szintén 30m2 feketére festett, jól megvilágított alsó szintből áll. A tér adottságai kb. max 1m2-es képek befogadására alkalmas.
Az elmúlt 1-2 évben készült alkotásokat várunk.
A képek mérete ne haladja meg az 1m2-et, és képakasztóval legyenek ellátva.
Kiállítással a következő idősávokra lehet pályázni:
- 2022. március 3-20.
- 2022. március 31-április 16.
- 2022. június 2-19.
A program a pályázóktól, résztvevőktől magas szintű szakmai elkötelezettséget vár el és korrekt együttműködést feltételez.
A művészeket és programokat 4 tagú művészeti kuratórium választja ki a saját szempontrendszere alapján, melyet a kiértékelésnél a pályázók tudomására hozunk.
A projekt az alábbiakat biztosítja a művészeknek:
A Kiállítótér üzemeltetésén, őrzésén túl biztosítja a műtárgyak, a kiállító művész részvételével történő elhelyezését, bemutatását.
A kiállítás megnyitó megrendezését. (a megnyitó beszédet, fotózást)
Dokumentáció készítését a kiállító művész közreműködésével, és annak közzétételét a Galéria online felületein. (meghívó, bejegyzések)
PÁLYÁZATI KÖVETELMÉNYEK:
- Bemutatkozás eddigi művészi alkotótevékenységről, fotókkal illusztrálva
- Szakmai önéletrajz
- A kiállítás koncepciója, maximum 1 oldal terjedelemben
- Jó minőségű fotók, vázlattervek a kiállítandó festményekről
- A kiállítandó alkotások bemutatása maximum 2 oldal terjedelemben
- Megpályázott időpont
- A kiállítás megvalósításához szükséges eszközök (installáció stb.) leírása
Pályázat leadási határidő: 2022. február 6.
Kérjük, hogy a dokumentumokat PDF formátumban küldjék a arslongateam@gmail.com címre.
A beadott tervek alapján a kuratórium dönt a kiállítás befogadásáról, és mindenkit kiértesít február 13-ig.
További információ kérhető ill. helyszín bejárás egyeztethető emailben vagy a 06 30 836 2720 telefonszámon.
pályakezdő* művész
Jelen esetben korosztályától függetlenül pályakezdő művésznek minősül az a színvonalas művészeti tevékenységet folytató személy, aki művészeti stúdiumait az elmúlt években kezdte, és csak rövid szakmai múlttal rendelkezik.